miley-selena-demi

(ügvözöllek az oldalamon)ezen a honlapon infókat lehet szerezni.a honlap(szerkesztés alatt.).

Hírek

 

 

Újra Több mint testőr

Hugh Jackman és Miley Cyrus lehetnek a főszereplői a Több, mint testőr című mozi remake-jének.

A mozis pletykákban régóta szó van Whitney Houston és Kevin Costner híres filmjének, a Több, mint testőrnek a feldolgozásáról. Az eredeti 1992-ben készült és két Oscar jelölést gyűjtött be. A hírek szerint most valóban tervbe vették a film újraforgatását, ami nem egy remake és nem is egy folytatás lesz. A főszerepekben pedig Hugh Jackman és Miley Cyrust láthatjuk majd.

Az új film története szinte teljesen megegyezik majd a régivel. Jackman egy New yorki rendőrt alakít majd, akit egy elkényeztetett és gazdag tinédzser mellé rendelnek, őt játssza majd Miley, akit megfenyegetnek, hogy elrabolják. A feldolgozás munkacíme a hírek szerint Personal Security és 2011-re kerülhet a nézők elé.

Új Hannah Montana album jelenik meg júliusban!



Világszerte tinik ezrei rajonganak a Hannah Montana sorozatért, melynek már a harmadik évadát vetíti a Disney csatorna. Tavaly jelent meg a második széria dalait tartalmazó lemez, amely Angliában már elérte az aranylemez minősítést. Így nem is volt kérdés a folytatás, melynek eredményeként az új epizódok dalai csendülnek fel a július 6-án megjelenő albumon. A 12 teljesen friss szerzemény mellett 2 bónusz felvétel is hallható a korongon, az egyik Hannah és David Archuleta, a másik pedig Hannah és Corbin Bleu duettje.
A CD és a sorozat sikereit a High School Musical sikereihez hasonlítják sokan, hiszen a Zac Efron és Vanessa Hudgens főszereplésével készült produkció is töretlenül fut mindenhol.

Hannah Montana filmzene 3 tracklista:
1. It's All Right Here
2. Let's Do This
3. Mixed Up
4. He Could Be The One
5. Just A Girl
6. I Wanna Know You - Hannah Montana and David Archeleta
7. Supergirl
8. Every Part Of Me
9. Ice Cream Freeze (Let's Chill)
10. Don't Wanna Be Torn
11. Let's Get Crazy
12. I Wanna Know You - Hannah Montana
13. Let's Make This Last 4Ever - Mitchel Musso
14. If We Were A Movie - Hannah Montana and Corbin Bleu


Miley ismét fotói miatt került bajba

Még csak 16 éves, de lassan több botrány van a háta mögött, mint néhány veterán színésznek. A fiatal amerikai tinisztár, Miley Cyrus ismét kompromittáló fotók miatt került bajba. 

Miley Cyrus mindazt megtestesíti, amit az Egyesült Államok konzervatív körei egy fiatal lánytól elvárnak. A 16 éves színésznő kedves, csinos, ráadásul már többször hangoztatta, hogy esküvője előtt senkivel nem hajlandó ágyba bújni. Éppen ezért kerekedett hatalmas botrány egy fotósorozatából, melyet tavaly készített róla a világhírű sztárfotós, Annie Liebovitz a Vanity Fair magazin számára.

A kritizált képeken az akkor 15 éves Miley félmeztelenül pózolt egy lepedővel a melle előtt. A botrány akkora volt, hogy később nyilvánosan kellett bocsánatot kérnie rajongóitól  és főleg azok szüleitől.

Nem telt el egy év, Miley ismét bajba került, és  mint korábban  most is néhány túl szexisre sikerült fotó miatt. A különbség ezúttal csak annyi, hogy a képeket nem profi fotós, hanem a lány legújabb filmjének producere készítette a sminkszobában.

Az egyik felvételen Miley szexi kihívó pózban valóssággal meglovagol egy széket, a másikon pedig a homoszexualitását nyíltan vállaló producer, Adam Shankman mellett vág csábító arcot.

A fotókat Adam tette közzé a Twitter közösségi oldalon, aki nem érti, miért kapta fel az ügyet a sajtó. "Miley egy édes angyal, aki fáradhatatlanul és rengeteget dolgozik, és joga van hozzá, hogy legalább a sminkszobában szórakozzon egy kicsit. Most komolyan. Lazuljatok már egy kicsit, vagy több exkluzív képet nem teszek ki a forgatásról" üzent a kritikusoknak a férfi.

Miley Cyrus és a liliomtiprás esete

A tinisztár sok fiatal példaképe, így nem mindenki biztos abban, hogy ennyi idősen így kellene viselkednie. Az énekes-színésznő Lindsay Lohan példáján okulva saját, pózólós képét rakta fel a Twitterre, melyet unalmában, két munka között készített. ?Miley egy aranyos angyal, aki fáradhatatlanul és vég nélkül dolgozik, ám néha megenged magának egy kis mókát is az öltözőben. Komolyan. Vegyétek már észre, hogy csak vicceltünk, mert különben nem lesz több ilyen fotó, amit a színfalak mögött készítünk.? ? magyarázkodott a 44 éves Adam Shankman, aki az egyik fotón szerepel a sztárral, és nem mellesleg Miley közelgő filmjének rendezője.

A sikersztori végre könyvben!

Hogyan indult el Miley Cyrus karrierje? Gitte Grandpaul: Hannah és Miley!

Hogyan indult el Miley Cyrus karrierje? Mekkora szerepe volt ebben édesapjának? Mennyire azonosul a Hannah Montana c. sorozatban alakított karakterrel? Ki a szerelme? Mi a legfontosabb az életében?

Mit jelent neki az éneklés? Kik a barátai? Vannak titkai? Miként éli meg a sztárságot? Mi a kedvenc filmje, étele? Mit csinálna, ha nem színésznő lenne? Ki a legjobb barátja a sorozatból?

Ezek voltak egy kislány első kérdései, amikor arról faggattam, mi az, ami őt a legjobban érdekli. Megpróbáltam ebben a könyvben részletesen válaszolni Neki, Miley személyes gondolataival fűszerezve. A válaszokat Te is megtalálod több mint 40 kép kíséretében.

" Kedves Te, aki kezedben tartod a könyvet! Soha nem olvasom el a könyvek elején az előszót, mert mikor nekikezdek, már a második mondatnál halálra unom magam. Alig várom, hogy elkezdhessem olvasni az elejétől, vagyis azt, ami igazából érdekel. Neked sem tudok mást tanácsolni, ugord át ezt a részt gyorsan, és lapozz bele a könyvbe! Legyen Miley Ray Cyrus, Miley Stewart, vagy éppen Hannah Montana, akit kedvelsz, remélem, megtalálod benne azt, ami Neked érdekes és fontos! Kellemes Olvasást Kívánok! "- Gitté Grandpaul

Hannah Montana visszavonul

Miley Cyrus édesapja, a rajongók által szintén jól ismert Billy Ray a napokban jelentette be, hogy a következő évaddal véget ér a Hannah Montana. A sorozat hatása mellett nem lehet elmenni, hisz indulásakor ráébresztette a producereket arra, miféle új irányba kell vinni a tinisorozatokat.

Disney Channel
Az Access Hollywoodnak adott interjújában Billy Ray Cyrus bejelentette, még egy évadot elkészítenek a Hannah Montaná-ból, aztán véget vetnek a tinisorozatnak. Az apa közlése szerint a negyedik szezon tizenegy, egyenként félórás epizódból és egy egyórás fináléból fog állni, ami 2010-ben kerül képernyőre. Billy Ray a maga részéről már most befejezte volna a szériát, a negyedik évadhoz Miley ragaszkodott, aki szeretné szépen lezárni a történetet.


 

Kivel csókolózik Miley Cyrus?

Nem csalás, az ott valóban a világ legnépszerűbb tinilánya, Miley Cyrus, és tényleg egy teljesen új fiúnak a száján csüng. Hogy ki is ez a srác?

Vajon ki lehet az a férfi, akit csókolgat Miley Cyrus? Mert az biztos, hogy ez a szőke gyerek nem a barátja, s nem is a volt barátja. Ahhoz képes, hogy még csak 16 éves a tinisztár, azaz Hannah Montana, körül ugrálják őt a férfiak. Pedig még szüzességi fogadalmat is tett Miley. Egy kicsit ismerős lehet ez nekünk, mintha hallottunk volna már hasonlóról. Nem Britney Spears volt az? Dehogynem! És szűz volt? Dehogy?

Az viszont biztos, hogy ez a fotó egy filmforgatáson készül, tehát Miley csak a filmbéli partnerével, Liam Hemsworth-szel csókolózik. A film címe The Last Song lesz. Magáról a produkcióról nem sokat lehet tudni, azt is írhatnánk, hogy semmit sem. Az biztos, hogy romantikus tini film lesz. Nem is árt, ha Miley nemcsak Hannah Montanaként fog felbukkanni mindig, ugyanis azt rebesgetik, hogy 2010-ben végleg bezárja kapuit a Disney sorozat. Állítólag ezzel Miley is egyetért, mert sokkal sikeresebb énekesnőként, mint sorozat sztárként. Természetesen ennek ellenére továbbra is ő lesz Hannah Montana.

Ismét egymásra talált az álompár

Megint egymásra talált Miley Cyrus és Nick Jonas. A két tinisztár évekkel ezelőtt már jártak együtt.

 

Újra fellángolt a szerelem! Bár nem olyan régen Miley Cyrus és fehérnemű modell pasija az összeköltözést tervezte, most az énekesnő régi-új pasijával jár. Miley és Nick, a Jonas Brothers tagja korábban már randevúztak egymással, de akkor vége lett a szerelemnek. Hannah Montana megalakítója nemrég elismerte, hogy a zenész a legjobb barátja, és amikor csak lehet, együtt vannak.



Ebből már szinte következett, hogy a régi érzelmek hamar fellángolnak közöttük. Még akkor is, ha az ifjú énekesnőt egy modell várja otthon... Néhány napja ki is derült az igazság. Először Miley és Justin Gaston szakítása lett hivatalos, majd rekordgyorsassággal jelentették be a fiatal sztárok, hogy megint egymásra találtak. S a kapcsolatuk már egyáltalán nem csak baráti...

Miley nem pénzért, erkölcsi okokból gürcöl

Miley Cyrus rajongói fellélegezhetnek, még egy év szőke-mosolykirálynő-mindenki-barátja-szépség-és-hawaii vár rájuk: a Hannah Montana csak 2010-ben ér véget!
http://neon.hu/wp-content/uploads/2009/05/myley_cyrus400.jpg

A sorozat szereplője, Miley apja, Billy Ray Cyrus igen fellengzősen nyilatkozta le a témát:

?Őszintén mondom, a végtelenségig tisztelem a lányomat, amiért úgy döntött, még egy évig felvállalja a filmsorozattal járó nehéz terheket és kötelezettségeket. Az az igazság, hogy Miley nem akarta, hogy a Hannah Montanának csak úgy vége legyen, egyik napról a másikra. Az ő dramaturgiai érzékenységével arra vágyott, hogy a történet egyfajta erkölcsi tanítással záruljon, s ezáltal értéket közvetítsen a fiatalok felé. ?

Őszintén-mondjuk-az-az-igazság-valójában, mi is úgy érezzük, ugyanezek az indokok lapulnak a történet folytatása mögött, és egyáltalán nem játszik szerepet a Cyrus-család döntésében a tény, hogy Miley egy vödör lóvét kap a Disney-től a folytatásért, jóval többet, mint amennyi az első három évadért járt. A negyedik évad 11 epizódból áll, és 2010-ben sugározzák majd.

?Valójában Hollywoodban persze sosem lehet tudni, még az is elképzelhető, hogy a végén mégis csak lesz ötödik évad, ki tudja!? - tette hozzá Mr. Cyrus.

Hát igen, elképzelhető ugyanis, hogy a Disney a végén még jobban a zsebébe nyúl, és Miley erkölcsi érzéke még kifinomultabbá válik a lóvé hatására!

Miley Cyrus a legismertebb kalóz

Miley Cyrus kalóznak öltözött, és úgy zenélt egy csomó más hírességnek. Most már abban is biztos lehet, hogy a többi híresség is megismerte őt, mert amúgy egy felmérés szerint az egyik legismertebb sztár ma Amerikában.

Azt talán senki nem tudja, csak a Disney ötletemberei, hogy Miley miért öltözött a Time for Heroes celebeknek szervezett, az AIDS veszélyeire fókuszáló partyn éppen kalózruhába. Talán a Karib-tenger kalózainak x-edik folytatásában kap majd szerepet?

Miley mindenesetre térdig érő kalózcsizmában, és páncélinget imitáló miniben jelent meg, és ebben is lépett színpadra. Ugyanis díszvendégként ő adott elő Breakout című albumáról pár számot. A pofavizites celebpartyra azért választották őt, mert egy friss közvélemény kutatás szerint ő az egyik legismertebb sztár az USA területén. És most már a többi celeb is megismerheti Miley-t: az a lány, aki kalózruhában énekelt a partyn.

miley-cyrus-big_aids_benefi

Demi Lovato és Trace Cyrus randizik!

Mi a fene, Miley bátyja és egyik legjobb barátnője, Demi Lovato összemelegedtek? Nem tudjuk, meddig jutottak a dolgokkal (pláne tisztaság gyűrűvel, ugye), az viszont tutterfix, hogy randiztak!

Eddig Demi kötötte az ebet a karóhoz: Mi csak barátok vagyunk, csak mostanában találkozgatunk kettesben, eddig Miley is mindig ott vol velünk harmadiknak! (Húha, és vajon mit csináltak?)

Mostanában egyre többet látják őket édes kettesben? ebből még lesz valami!

Trace és Demi közösen tolják az ipart (a szórakoztatót, persze)

 A hét szenzációs szakításai a celebvilágban: Miley és Justin

Az énekesnő (milyen romantikus) a Twitteren üzent: ?kettétört a szívem?miattad? egy dalt kezdtem el írni?. Gaston blogjában a következőt olvashattuk: ?Sohasem telt még ilyen nyomorult lassan az idő?

Elaludtak Miley Cyrus koncertjén a millerek

Mint ifjú nemzeti büszkeség, Miley Cyrus szinte kötelességének érezte, hogy különleges produkcióval lepje meg a világ legnagyobb áruházláncának, a Wal-martnak tulajdonosait. A gond csak az, hogy a jó ötvenes, közel 14 ezer fős közönség nem bizonyult túl nyitottnak Miley művészetére ezen a hétvégén és akkor még finoman fogalmaztunk. A nézőközönség ugyanis beszélgetett, ki-be sétálgatott, látvényosan unta magát Miley előadása közben Arkansasban, mi több, a kamera rögzítette, hogy egy öltönyös úr közvetlenül az első sorok egyikében el is szunnyadt egy pöttyet. A Hannah Montana-sztár persze túlzottan el volt foglalva magával ahhoz, hogy ezt észrevegye, és Mike Duke, a Wal-mart vezérigazgatója legalább hálás volt a produkcióért:
Azt hiszem, ezek a pillanatok azok, amikor látom, miért is volt érdemes Sam Waltonnak létrehoznia ezt a céget?

Hát igen, Miley egy bizonyos célcsoportban erős, Mike Duke meg igazi üzletemberként abszolút udvarias!

Azért nálunk viszonylag kevés sztár öltözik nemzeti lobogóba

Hannah Montana negyedszer



Miley Cyrus aláírta a szerződését a Disney-vel a sorozat negyedik évadjára, a rajongók nagy örömére.
A 16 éves Miley Cyrus eddig a sorozat három évadában játszott és a hírek szerint aláírta szerződését a negyedikre is. A történet egy átlagos iskolásról szól, aki éjszakánként híres popsztár. Miley azonban csak azután egyezett bele a folytatásba, hogy a szerződésbe belefoglalták, ezentúl lesz beleszólása a történetbe.
A Disney csatorna nyilatkozatában az áll  Miley és producerek megegyeztek néhány változásban a negyedik évadra nézve. Csodálatos új karakterek és további, szélesebb lehetőségek kínálkoznak a történetben.
A forgatást 2010 elején kezdik el.

 

Sztárok, akiket vertek a suliban

Miley Cyrusról ma már mindenki azt hinné, hogy a legnépszerűbb csajok közé tartozott kisiskolás korától fogva, hiszen élete Hannah Montana mindennapjaihoz hasonlít leginkább: szupersztár a színpadon, kedves, népszerű lány a magánéletben. Pedig Miley-t még verték is iskolás korában, többször előfordult, hogy testi épsége miatt kellett aggódnia. Könyvében, a Miles to Go-ban a következőképp vall ezekről az időkről: Minden suliban vannak menők és kevésbé népszerű diákok, de nálunk ez már túlment egy bizonyos határon. Nagydarab, magas csajokról van szó, én meg kicsi és vékony voltam. Aggódtam a testi épségemért - volt is miért, előfordult ugyanis, hogy Miley-t a vécébe zárták, aztán ott volt az Anti Miley Club, akik még bokszmeccsre is kihívták a suli udvarára, amit cak az igazgató lélekjelenléte akadályozott meg.

Pofára esett a színésznő


Miley Cyrus nagy árat fizetett legutóbbi filmjének, a Hannah Montana forgatásáért.

1231674341

A fiatal színésznő nem egy balesetet szenvedett el a mozifilm forgatása alatt. Az egyik jelentben ugyanis megbotlott egy a fűben heverő huzalban, és egy hatalmasat esett. Az arcát ért ütés után épp az öltözője felé tartott, amikor megbotlott a lépcsőn, és eltörte a bokáját. Bár élete talán legrosszabb napján volt túl, Miley nem esett kétségbe, és folytatta a forgatást.
?Néhány napig pihentettem a lábamat, de aztán újra belevettettem magamat a munkába. Persze vigyáztam minden lépéssel, de végül egész jól éreztem magamat a történtek ellenére? ? állította a színésznő.

Miley Cyrus banánkalandja

A Hannah Montana sztárja a Bahamákon sütteti hasát családjával, amolyan koncert előtti pihenő gyanánt. Nem lenne rossz, ha mindenki így pihenhetné a ki a különféle kötelezettségekkel járó stresszt?

 

A nagytesó előtt, biztonságban
A nagytesó előtt, biztonságban

Miley kishúga volt az, aki ragaszkodott a banánalakú csónakhoz, de a bulit szemmel láthatóan már Miley is élvezi. Persze ki ne élvezne egy ilyen szuper banánkalandot a nyílt vízen?

Miley Cyrus megsérült

stz-019915-copy

A Bahamákon töltött nagy családi nyaralás után Miley-ék visszatértek. Hannah Montana hozott is magával valamit a nyaralásból: egy nagy sebet a bal karján.

Legutóbb még arról tudtunk beszámolni, hogy vadul banánozik az egész család az Atlanti-óceánban, most viszont figyelmesek lettünk arra a foltra Miley válla alatt. Vajon mi történhetett vele? Cápatámadás? Elcseszett henna?Vagy lehorzsolta a karját a nagy vizibanán? Szerencsére nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a kis sérülés a vásárlásban nem akadályozza meg őt.

Miley Cyrusnak a körmére égett a munka

Miley Cyrust szemmel láthatóan az sem zavarja, ha éppen ünnepnap miatt az egész város megáll: Memorial Day ide vagy oda, a Hannah Montana sztárja úgy döntött, manikűrre van szüksége, mivel az utóbbi időben igencsak körmére égett a munka? így a nagyival és a hugival nyakukba vették a kihalt várost?

Láttál már ennyi Cyrust egy fotón? CSak Billy Ray hiányzik!

Miley pont az ünnep alatt döbbent rá, hogy körmei némi restaurációt igényelnek, mivel ezernyi kötelezettsége mellett pont a kézápolásra nem maradt ideje. Nem vesztegette hát az időt: bepattant kis Toyota Priusába, és apai nagymamájával, Ruth Ann-nel és kishúgával, Noah-val fekutatta a várost, hogy nyitva tartó műkörmöst találjon.Végül sikerült rábukkanniuk egy kicsinyke külvárosi szalonra, ahol fogadták a sztárt.

Miley Cyrusnak alacsony az órabére

A Hannah Montana sztárja egy kisebb szerepet alakított a Disney egyik másik produkciójában, de a fizetség korán sem volt busás. Már Miki egér is le van égve?

Myley Cyrus és Miki egér

 

Miley egy júniusban induló új Disney-műsorban kapott egy kisebb szerepet, a fizetség pedig 5000 dollár, egy hétre (ez körülbelül egy millió forint). Így elsőre nem hangzik rosszul, de azért összehasonlításképpen megemlítjük: a lány, aki bikiniben énekelt az amerikai Megasztár egyik meghallgatásán, nemrég 10000 dollárt kapott egy estére, hogy egy Las Vegas-i party háziasszonya legyen?

Miley Cyrus saját kollekciója

Hannah Montana ruháit az egyik legnagyobb amerikai szupermarket-hálózatban lehet majd megvenni.

Miley Cyrus az MTV Movie Awards-on

Énekesi karrier, filmek, TV-sorozat, ez mind nem elég Miley Cyrusnak, aki most saját ruhakollekciót is indít majd, amit a tevek szerint szupermarketekben árulnak majd, remélhetőleg jó messze a húspulttól. A kollekcióban pólók, cipők, topok, fehérneműk és kiegészítők lesznek majd, mind-mind nagyon kedvező áron. Miley Max Azria divattervezővel szövetkezett.

Miley Cyrus bepasizott

Úgy tűnik Miley Cyrus rákattant kollégájára Disney ügyeletes rosszfiújára Liam Hemsworth-re.

Miley és Liam együtt játszanak új filmjükben, aminek címe: The Last Song lesz. Már korábban is kerülgették egymást a forgatás alatt, most viszont a forgatás befejezése után is együtt járkálnak mindenhová, és Miley szerint Liam egy izgalmas srác, aki igazi vagány rosszfiú, nem lehet megunni.

liam-hemswort-webh

Háááát, belevaló pasinak látszik, és a jókislányok mindig a vagány srácokra buknak, de nem lesz ez sok? Nem tudjuk, mi lesz belőle, csak nehogy aztán jól megégesd magad Miley!

Miley Cyrus is kapott díjat az MTV Movie Awardson
A Legjobb betétdalért kapott díjat Miley Cyrus a Hannah Montana film főszereplője.

A nyertesek listája:

Legjobb film: Alkonyat

Legjobb színésznő: Kristen Stewart (Alkonyat)

Legjobb színész: Zac Efron (High School Musical 3)

Legígéretesebb tehetség (színésznő): Ashley Tisdale (High School Musical 3)

Legígéretesebb tehetség (színész): Robert Pattinson (Alkonyat)

Legjobb vígjátéki alakítás: Jim Carrey (Igenember)

Legjobb gonosz: Heath Ledger (A sötét lovag)

Legjobb harc: Robert Pattinson vs. Cam Gigandet (Alkonyat)

Legjobb csók: Kristen Stewart és Robert Pattinson (Alkonyat)

Legjobb Miaf?!-pillanat: Amy Poehler belepisil a csapba (Bébi Mama)

Legjobb betétdal: Miley Cyrus: The Climb (Hannah Montana: The Movie)

Életműdíj (Generation Award): Ben Stiller

 Miley Cyrus tengerparti nyaraláson

A Hannah Montanát formáló Miley Cyrus bikinis tenger parti nyaraláson pihente ki filmje bemutatóját.

A 16 éves színésznő az idei divatszín szerint fekete-pink bikiniben süttette a hasát a Bahamákon. Miley szombaton délután érkezett meg az üdülő paradicsomba, és még aznap elment vízisíelni és szörfözni a barátaival.
De még aznap este színpadra állt egy szórakozóhelyen, új mozifilmjéből adott elő dalokat. Úgy tűnt az énekes-színésznő nagyon élvezte a vakációt, annak ellenére, hogy dolgoznia is kellett kicsit. Még így is nagyon szerencsés, hiszen kortársainak még 18 napot kell várniuk a szünidőig.

Hannah Montana szerelmi bánata


Miley Cyrus -Hannah Montana megszemélyesítője-, megtalálta a tökéletes megoldást, ami átsegíti a szerelmi bánaton.

Amikor szerelmi bánatom van, és úgy érzem, hogy összetört a szívem elkezdek böngészni az iTunes könyvtáramban a zenék között.Feltekerem a hangerőt, kiválasztom azokat a dalokat, amelyek erőt adnak, kikapcsolom a telefonomat és a zene illetve a dalszöveg átsegít a legnehezebb időszakon is.

Ha szerelmes vagyok szerelmes dalokat hallgatok, ha összeveszek az apukámmal, akkor vad rockot.  mondta el bölcsességét a 16 éves celeb.

 

 


Miley Cyrus az MTV Movie Awards jelöltje két kategóriában!

Az MTV kihirdette a 2009-es MTV Movie Awards jelöltjeit.

A filmes díjakra a színészként és énekesnőként is rendkívül tehetséges fiatal csillagot, Miley Cyrus-t két kategóriában jelölték!

Az év felfedezettje- Miley Cyrus (Hannah Montana : A film)
A legjobb betétdal - Miley Cyrus The Climb (Hannah Montana: A film)
A díjátadót élőben közvetítik május 31-én, vasárnap Los Angelesből.
Az est házigazdája a népszerű showman, Andy Samberg lesz (Saturday Night Live)

 

 

Ritka betegséget diagnosztizált saját magánál a tinisztár

Miley Cyrus álmatlanságra panaszkodik, meg van róla győződve, hogy inszomnia gyötri.

"inszomnia - elalvási, alvási nehézségek, álmatlanság. most diagnosztizáltam magamnál. inszomniás vagyok. miért ébredek fel hajnali 5-kor... az ébresztő csörgéséig akarok aludni!!! olyan nagy kérés ez!:(" - panaszkodik Twitter blogján.

Kellemetlen, ha nem bírja magát rendesen kipihenni az ember, de a 16 éves színésznőnek lehet kissé még korai inszomniára gyanakodni. Talán várnia kellene vele, míg lecsengenek a Hannah Montana: A film bemutatása és promótálása körüli izgalmak.

 

 Miley Cyrus szűz marad a nászéjszakáig

A 16 éves énekesnő úgy tervezi nem fekszik le senkivel, amíg férjhez nem megy, írja a Popcrunch. Miley Cyrus, akárcsak Britney Spears annak idején, azzal próbál nagyobb népszerűségre szert tenni, hogy szűznek vallja magát igaz Spearsről elég hamar kiderült, kamu az egész. Meg akarom őrizni a szüzességem, amíg meg nem házasodom. Katolikus családban nőttem fel" - nyilatkozta a Hannah Montana című sorozat főszereplője, aki egyébként jelenleg egy 20 éves pasival, Justin Gastonnal jár.

 

Csifó Dorina Hannah Montana magyar hangja

A Barátok közt egykori sztárja a világhírű sorozathősnek kölcsönözte a hangját.
Csifó Dorina énekesnői, műköröm építői és színészi elfoglaltságai mellett a szinkronstúdióban is rengeteg időt tölt, számos kasszasiker és gyerekfilm kötődik a nevéhez. Kedvenc munkájának a Hihetetlen család Illanáját tartja, annál is inkább hiszen imád rajzfilmekkel dolgozni, de legutóbbi szinkronszerepe is a szívéhez nőtt: egy újabb világsikerhez adta a hangját.
Dorina ezúttal a tengerentúlon óriási népszerűségnek örvendő Hannah Montana mozifilm változatában lesz hallható, az alkotás főszereplőjének magyar hangjaként.
Vendégünk elmondta, egy meglehetősen komoly castingon vett részt, ahol a film készítői választották ki a munkára.
A sorozatot már ismerte, ezért nem volt nehéz dolga, maximálisan képben volt a karaktert illetően, azonban film főszereplőjének eredeti hangján nagyon meglepődött:
- Hallottam már énekelni, de akkor nem gondoltam volna, hogy ennyire mély az orgánuma. Teljesen meglepett.
Ennek ellenére a szinkronizálás gördülékenyen ment a számára, bevallása szerint nem is volt fogható egy olasz filmhez, ami mindig nagy fejtörést okoz neki és kollégáinak:
- Az olaszok nagyon gyorsan beszélnek, rettenetesen nehéz őket követni!

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 50
Tegnapi: 46
Heti: 213
Havi: 781
Össz.: 254 913

Látogatottság növelés
Oldal: hírek
miley-selena-demi - © 2008 - 2024 - miley-selena-demi.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »